A legnagyobb kimentő teljesítmény, vagy angolul "high power", a kijelzőkön sokszor csak "HI", amellyel egy tengeri VHF rádió jogszerűen adhat, 25 watt. Amikor van megbízható VHF kapcsolat (10 tmf-nél kisebb távolságok esetén) tökéletesen elegendő ennél kisebb teljesítményt használni. Ha kisebb a kimenő teljesítmény, akkor a rádió áramforrását, az akkumulátort, illetve a hajó elektromos rendszereit jóval kisebb terhelés éri. Két másik olyan előny is származik a kimenő teljesítmény csökkentéséből, amelyek önmagukban is fontosabbak ennél: a frekvencia felszabadulása és az "elnyomás", "capture effect" elkerülhetősége. A frekvencia felszabadulása azt jelenti, hogy mivel kisebb a kimenő teljesítmény, így kisebb a besugárzott terület is, így ha a közlendőnk csak a közelben tartózkodó másik hajó számára fontos, egy harmadik hajó számára, amelyik már kívül esik a besugárzott területen, ez a frekvencia újból használhatóvá válik.

Ezen okokból minden tengeri VHF rádiónak képesnek kell lennie csökkentett teljesítmény használatával sugározni (ezt "low power"-nek, "LO"-nak nevezzük), amely 1 watt. Magasan elhelyezett VHF antennával 5-10 tmf hatósugár érhető el, még a legkisebb hajókon is.

A 15-ös, 17-es csatornák kiválasztásával a kimenő teljesítmény automatikusan korlátozódik. Egyes csatornákon szabvány, nemzetközi egyezmény szabályozza a maximális kimenő teljesítményt, ilyen csatornák kiválasztásánál a rádiókészülék elvégzi a teljesítmény átállítását. Ettől eltérő (szigorúbb, több korlátozást előíró) lehet minden ország belső szabályozása, ezért érdemes pontosan tájékozódni az egyes beállításokkal kapcsolatban.




Vidd az egeret az egyik hajóra, és nézd meg, ki hallja az onnan sugárzott adást!

Az "elnyomás" ("capture effect") jelensége

Amikor egy rádió nem ad, akkor csak egy egyszerű vevőkészülék, és egy adott pillanatban a vett jelek közül arra a jelre fog "koncentrálni", amelyik a legerősebb. Tegyük fel, hogy hogy egy mérföldre tőlünk két hajó van, mindkettő egyszerre, ugyanazon a csatornán ad. Egyikük csökkentett, másikuk maximális teljesítménnyel sugároz. A két adás közül vevőnk csak az egyiket fogja: a nagyobbik teljesítménnyel sugárzó hajó adását.

Emiatt először mindig próbáld meg csökkentett teljesítményen az adást, és csak akkor válts a maximális kimenő teljesítményre, ha nem sikerült elérned a célodat.

Last modified: Saturday, 25 April 2020, 7:50 PM